ByeAlex

ByeAlex

Hi Alex – Biography (by CLS Music)

Veni, Vidi, Vici

ByeAlex jött, látott és győzött. A 29 éves fényeslitkei születésű, filozófia végzettségű újságíró fiú a fősodrú média számára teljesen ismeretlenként nyerte meg magabiztosan a 2013-as Eurovíziós Dalverseny magyarországi dalválogató műsorát, a Dal-t, s lett így Magyarország képviselője májusban Malmöben.

A rendszerváltás óta talán még nem volt olyan médiaesemény, mely akkora vihart vert volna, mint a március 2-án megrendezett Dal döntő. A legesélyesebbnek kikiáltott versenyzők szokás szerint a hazai, illetve a nemzetközi licensz alapján szervezett tehetségkutatók versenyzői közül kerültek ki, akiket – aktuálisan – tenyerén hord a hazai bulvársajtó. De a nyolc versenyző közt ott volt ByeAlex is, akinek Kedvesem című dalát mind a középdöntőben, mind az elődöntőben a közönség juttatta tovább, mégpedig jelentős többséggel a mögötte következőkhöz képest.

A szakmai zsűri bizonyára érzékelte Alex exponenciálisan növekvő népszerűségét (a verseny elején facebook oldalán 1500 rajongója volt, mára 20 000-en vannak), ezért negyedikként ugyan, de bejuttatták a TOP 4-be, akik közül a közönség döntött. És a közönség döntött: többségük azt akarta, hogy ByeAlex Kedvesem című dala képviselje hazánkat Svédországban.

Az eredményhirdetést követően, szinte lángra kapott a facebook, a hazai celebvilág ünnepelt, de legalábbis aktívan foglalkoztatott személyiségei keltek ki magukból, hogy miképp fordulhat elő az, hogy egy ilyen “ízléstelen, rossz dal nyerjen”, leminősítve saját közönségüket. Még bundával is meggyanúsították Alex kiadóját, mely cég történetesen a tavalyi indulót, a Compact Disco zenekart is menedzselte.

A negatív kritikák mellett Alexnek természetesen rengeteg támogatója is akadt, akiket megfogott, megérintett a Kedvesem tiszta, őszinte üzenete. Számos  iskola diákjai küldték támogató üzeneteiket Alexnak, gyerekek öltöztek az óvodai farsangon ByeAlexnek, számos beteg ember írt, hogy ez a dal segítette át kritikus állapotán, volt aki elhunyt kedvesét tudta végre megsiratni, és sorolhatnánk a szívhez szóló reakciókat.

Mi lehet Alex titka?

Ezt próbálja megfejteni mindenki a facebook közösségtől kezdve a bulvármagazinokon át, a bloggereken keresztül, a közéleti újságokig, melyek mind kiemelt felületen és terjedelemben foglalkoznak ByeAlex-szel és dalával, amely egy csapásra társadalmi jelenséggé vált.

A válasz egyszerű: tisztaság, őszinteség, szeretet. Alex lényében képviseli azokat az alapvető emberi értékeket, amelyek kiszorultak a 21. századi közéletből, legyen szó akár médiáról, akár politikáról, de a mindennapi életből is: szerénység, alázat, jószándék, intelligencia, érzékenység, szeretet.

Sajtóvisszhangok

Álljon itt egy pár idézet a ByeAlex jelenséget leginkább megértő írásokból:

“Számomra Alex dala egy dologgal tűnt ki a mezőnyből: azzal, hogy igazi volt. Igazi gondolatok, igazi érzelmek és igazi szavak voltak benne. Ott állt ez a csávó a mikrofon mögött, három hangon elnyomott egy egyszerű, de nagyon okosan kitalált dallamot, és az egész: működött. A helyén volt. És erre még azok is felfigyeltek, akik egyébként azt sem tudják, hol keressék az igényes magyar könnyűzenét.”

D. Tóth Kriszta, újságíró, műsorvezető

“Rokonszenves a fiatalember, más mint a többiek. ByeAlexben valamiféle spontaneitást és természetességet talált meg az a közönség, aki már valami mást kíván, mint a tehetségkutató műsorok reménységei. ByeAlex más.”

Bródy János, zenész, szerző, az Artisjus elnöke.

Van remény! Van remény a magyar zeneipar, van remény a magyar zenehallgató számára!…A celebekhez képest ByeAlex valóban nem szép, hiszen nem mű, nem elég kommunikatív, hiszen nem osztja meg a gatyaméretét is a tizedrangú lapok olvasóival…örülni kell neki, hogy az egész ország egy intellektuel, visszahúzódó, értelmes tekintetű fiúról beszél, aki nem hajlandó alávetni magát a bulvármédia és az ismertség elvárásainak. Remélhetőleg ő is hat a fiatalokra, a gondolkodásmódra, úgy, ahogyan azt sajnos a már fenn említett műsorok és celebek teszik.”

Magyar Szó, Tómó Margaréta

“Valamit látni kell: az emberek egyre inkább vágynak arra, hogy valaki nagyon más legyen… ByeAlex egyetlen mondata az igazi forradalom: más rendszerben élni, más fontossági sorrendet felállítani, másképp gondolkodni és viselkedni. Nem úgy, ahogy „ők” odafent, hanem ahogy „mi”, a normálisak idelent.

Török Gábor, politologus-blogger, http://torokgaborelemez.blog.hu/

“A lehető legtisztább, legelfogadóbb szeretet jelenik meg benne, amire egész életemben vágytam, és azt gondolom, talán a szavazók közül is érezhettek így páran. 

Giret Fruzsina, blogger, depianyu.blogspot.hu

“Én azt mondom, hogy történik, igenis történik változás, méghozzá ébredés!…Az új szelek fújni kezdenek, nem túl erősen, de kitartóan, egyfolytában, és észrevétlenül elkezdik átalakítani a világot. Egy dalocska, amit elkezd dúdolni az ember.

Minden szavában, hangjában, az illusztrációk minden ceruzavonásában ott bújkál az őt megszülő szándék: csináljuk együtt, játékból, örömből valami szépet, függetlenül attól, hogy siker lesz-e a sorsa…Azt hiszem, itt kezdődik a szabadság. ByeAlexéknál is ezt az áldott kívülállást érzem: nem kívánnak olyanok lenni, aki minden áron győzni akar, csak egyszerűen önmaguk akarnak lenni…önazonos emberek, akik végzik a dolgukat, és nem hasonulnak meg önmagukkal a sikerért. Vízválasztóhoz értünk.”

Horvath Annamária, blogger, lelekcafe.hu / tudatbazis.hu

Hogy mindez mire lesz elég? Májusban Malmöben meglátjuk.

Good luck, Alex!

facebook.com/byealexmusic

twitter.com/byealexmusic

(CLS Music)

Legutóbbi bejegyzések

Ki rajzol Alexnek?


Támogatóim

         

Instagram

where to buy clomid online buy clomid pills clomid fertility drugs buy clomid twins buy buy clomid online in ireland clomid buy no prescription clomid buy online usa should you buy clomid online anybody bought clomid online buy clomid fast shipping nolva and clomid buy generic clomid names