Hogyan működik a bulvármédia, avagy mi van már a fülemmel!?

ByeAlex

| Előrebocsátom, a következő sorok lehet, sértik majd egyesek önbecsülését – pedig nekem aztán semmiféle sértegetés nem kenyerem… Dehát, ilyen a nagybetűs élet; nemde? |

Vajon, mennyiben szól a dalom – legalább egy kicsikét – Orbán Viktorról? Esetleg netán, Trianonról? Ezekre a kérdésekre a választ úgysem az előadó és nem is a dal adja meg, hanem a pletykálás. Sajnos Magyarországon igen erős létjogosultsága van a pletykának; ezért van az, hogy ebben a kis országban az egy főre jutó bulvárlapok száma meglehetősen magas. Különböző szociológiai tanulmányok is megmutatják, hogy az olyan országokban, ahol a közhangulat nem túl jó, mondjuk úgy inkább, negatív: ott az emberek sokkal több pletykalapot vásárolnak, mivel a saját életükből kiábrándulva, mások mindennapjaira kíváncsiak. Úgy tűnhet, hogy a híres, hírhedt, sikeres vagy ismert emberek élete izgalmasabb, ezért az ő neveikkel fémjelezve, nagyon egyszerű elcsattintani ezeket a lapokat. Mivel azonban az ismert emberekkel sem történik minden nap hatalmas érdekesség, ezért muszáj gyártani a hülyeséget, hogy legyen mivel eladni a lapokat. Persze, – a bulvárlapok nagy szerencséjére -, olyan hírességek is akadnak, akik szívesen osztanak meg információkat magukról, olyanokat, amelyek veletek is simán megtörténnek. Azonban, ha ők mondják el ezeket, valahogy érdekesebbnek tűnik. Pedig azt kell látnotok: semmi különbség nincs ilyen téren az emberek között! Mindenki képes elutazni valahová, ha van rá anyagi fedezete, vagy kedve. Mellnagyobbítást is fizethet, bárki emberfia. Szakítani sem nagy szám, sőt, szerelembe esni sem kiemelkedő emberi történet. Mégis, ha rákerül egy Bors címlapjára, hogy ByeAlex-nek orrműtéte lesz, akkor elindulnak a találgatások. Innen, Bakács Tibor settenkedők fűzhetik tovább a pletykát, amelyek arról szólnak, hogy megbolondultam a hírnévtől – ettől a kemény 3 hete tartó ismertségtől, húha! -, és máris celebkedem.

Nos, így szólá’ igazat Alex, halljátok hát! Hónapok óta fülpanaszaim vannak. Ami azt jelenti, hogy dugul a fülem, ha hangos zenét hallok, de sokszor akkor is, ha énekelnem kell. Ez zavar. Utána kellett hát járnom. Kiderült, hogy van egy pici orrsövény panaszom – melyik férfinek nincs ilyen a mai világban már? -, minimális, nem vészes, de lehetséges, hogy ennek okán vannak légnyomásbeli problémák a dobhártyámmal és ezért dugulnak a füleim is. Műtétről azonban még nem döntöttem és az intervízió előtt nem is tenném ki magam ilyen stressznek.

Most, hogy elolvastátok ezeket a sorokat, remélem dögunalmasnak tartottátok az információt, merthogy, totálisan infómentes; semmit nem mond el rólam, a zenémről és úgy általában sem érdekes. Ilyen problémái minden embernek vannak és még különösebben (túl nagy) tragédiának sem nevezhetőek.

Az, hogy hogyan szivárgott ez ki az orvosi rendelőből, már más kérdés, de egy biztos: a bulvárnak mindenhol vannak emberei!

Szóval, ez a kis történet odáig jutott, hogy egyes lapok megírták, hogy azért fekszem szike alá és vágatom szét az orrom, hogy jobb legyen a hangom, de még a hangszálaimat is megműttetem majd. Aztán, ehhez jön még egy szösszenetnyi Bakács settenkedés és máris sompolyoghatunk a pletyka mocskának totális posványában, az igazság pedig minden oldalról távozik is a történetből, hiszen nincs is más lehetősége. Szép.

Erről a Bakács ügyről jut még eszembe. Miért nevezik ebben az országban kritikusnak azt, aki egyébként mindig csak negatívumokkal tűnik fel, esetleg pár milláért hajlandó jópofa mondatokat is odadobni egy-egy tehetségkutatóban? Ez nem kritika. Sz*rozni, meg ’tiszta szégyenezni’ jóskapista is tud az utcáról, ez ettől még nem kritika, félreértés ne essék. A kritikában ott van az építőszándék, amiből mindenki tanulhat. „Ez jó mert…, Ez meg nem jó, mert… ,És attól lenne sokkal jobb, ha… stb.” Ilyet én még nem nagyon hallottam, mióta megnyertem ezt a műsort. Illetve, még műsor közben igen. Rakonczai Viktornak hívják az embert, aki valódi kritikát fogalmazott meg. Elmondta, hogy mitől lesz jobb hangzása a dalnak a színpadon. Megfogadtam a tanácsát. Jobb lett. Úgy megyünk majd Malmőbe is.

Itthon azonban, mindenki szakértőnek minősül. Mindenki. Ha letöltesz a Netről egy shareware Photoshopot, akkor grafikus leszel. Ha lelopsz egy zeneszerkesztőt, akkor azonnal DJ, de minimum zenei producer. Ha van Interneted és Youtube-od, akkor kritikus, hiszen kapásból tudsz fújjolni is. Ha veszel egy gitárt, gitáros leszel, nincs megállás. Ha a betegséged után olvasol különböző fórumokon, akkor pedig orvos. Olybá tűnik, hogy a legkevésbé pont azok az emberek értenek a munkájukhoz, akik éppenséggel űzik azt.

A bulvármédia létezése pedig, pont azon alapszik, hogy nem törődünk magunkkal, hogy nem szeretjük magunkat, hogy nem gyakorlunk semmiféle önreflexiót; hogy másokat bírálunk és szakértünk. Sokkal jobb azon csámcsogni, hogy melyik tévéhőst pereli valaki más, kinek van végzetes betegsége, vagy épp pofátlanul sok pénze. Aztán, vajon mennyi időnket veszi el az egy napunkból, hogy megbeszéljük, mit olvastunk valamelyik bulvársajtóban és hogy mennyire igaz vagy hamis ez az információ? Ha csak napi egy óra telik is el ezzel – ismerek olyanokat akiknek sokkal több ennél! -, az is rettenetesen sok!

Azért a bulvármédia védelmében is elmondanék valamit. Hajlandóak volnának ők érdekesebb riportokat és beszámolókat is készíteni az ismert emberekkel, de kétféle, bazi-nagy kapuba ütköznek.

Egyfelől, vagy annyira sekélyes a riportalany, hogy nincs is miről beszélnie, vagy másfelől, nem akar szerepelni, mert nem akarja magát belekeverni ebbe a sekélyes világba, amelyben nem érzi jól magát. Ekkor írnak róla valótlanságokat.

Most, hogy én magam is megírtam ezt a bejegyzést, eltöltöttem nagyjából fél órát azzal, hogy a bulvármédián és a pletykán rágódjak…

Viszont – így végezetül -, szeretnék nektek – kedves barátaim és utálóim -, néhány általam preferált olvasnivalót ajánlani, hogy véletlenül se nyúljatok rossz felé.

Olvassátok el Karel Čapek – Harc a szalamandrákkal című művét! Ez a könyv nagyszerűen bemutatja, hogy milyenek is vagyunk mi, földi halandók. Ennek vonalán haladva, egy kevésbé jól megírt, de tartalmilag mégis briliáns könyvet ajánlanék még, ez pedig a klasszikus Majmok bolygója Pierre Boulle szerzőtől, persze, ha még nem olvastátok volna eddig.

A srácoknak mondanám még, hogy a Men Health’s, Kamarás Iván-os lapszámában van egy remek, mobilra tölthető edzésterv, mellyel már készülhetnek is a jó idő fogadására; Bakács Tibornak pedig a lenti „nótát” ajánlom figyelmébe, remélem majd átmegy neki a poén, én jót mosolyogtam közben…

Legutóbbi bejegyzések

Ki rajzol Alexnek?


Támogatóim

         

Instagram